Kerekesszékkel a Balaton körül

Borsodi Bence Győr-Moson-Sopron megyében él, a hétköznapokban kertészmérnökként dolgozik. Két éve kezdte el kerekesszékes túráit, idén nyáron körbetekerte a Balatont, erről beszélgettünk.

Mielőtt a balatoni túrádról kérdezlek, mesélj egy kicsit magadról.

Édesanyámmal, a húgommal és a vőlegényével élek Jobaházán. Egy online kertészetnél dolgozom, szaktanácsadással, ügyfélszolgálattal, készletgazdálkodással foglalkozom. Szabadidőmben szeretek kondizni, olvasni, túrázni a természetben, barátokkal lenni.

 

Mióta vagy kerekesszékhez kötve és mi miatt?

2016 augusztusa óta. Fejest ugrottam a Balatonba egy átmulatott éjszaka zárásaként, és eltörtem egy nyakcsigolyámat.

 

Most pedig azt a Balatont „győzted le”, amelyik kerekesszékbe kényszerített.

Nem gondoltam bele ilyesmit, mikor elhatároztam, hogy megkerülöm. Én úgy gondolom, hogy nem a Balaton volt a ludas, hanem én, tehát amikor áthaladtunk Zamárdin, ahol történt az egész, nem volt bennem se jó, se rossz érzés, nagyjából olyan volt, mint bármelyik partmenti település.

 

Hogy éled meg a mozgássérültségedet?

Elfogadtam, egész könnyen ment. Az élni akarás bennem sokkal erősebb ösztön annál, minthogy sopánkodjak. Abból igyekszem kihozni a maximumot, amim van. Nyilván vannak nehezebb napok, illetve szituációk, amikor jók volnának a lábak, de aki jár, azoknak meg vannak pillanatok, amikor jók volnának szárnyak. Mindent azért meg mégsem lehet, nincs ezzel gond.

 

Hogy jött a Balaton körüli túra ötlete? Milyen korábbi utaid voltak?

Az ötlet 2018-ra nyúlik vissza. Abban az évben a fejembe vettem, hogy körbekerülöm a Velencei-tavat, akkor még a szék elé szerelhető freewheel nélkül. Tavaly eggyel nagyobb dobásként a Fertő-tó következett, 126 km volt a táv, amit 3 nap alatt teljesítettem, ezt már a székre szerelhető kerékkel. Mikor hazaértem a túrából, már tudtam, hogy idén meg fogom csinálni a Balatont.

 

Hogyan edzettél rá?

Télen és tavasszal kondiztam, majd ahogy feljött a nyár, elkezdtem egyre nagyobb távokat hajtan. Plusz súlyt is vittem magammal, imitálva a sok holmit, ami kellett a Balatonon. A túra előtti hétvégén 3 nap alatt mentem 150 kilométert. Mikor végeztem vele, tudtam, hogy készenállok a megmérettetésre.

 

Elkísért valaki vagy egyedül mentél?

Egy barátommal, Kluiber Patrikkal csináltam. Ő biciklivel jött.

Mi volt a legjobb a Balaton körüli utadban?

A legjobb talán az, hogy tudom, nagyon sok mindenre képes vagyok, ha igazán akarom. Jókat viccelődtünk Patrikkal, így nem volt monoton a túra. Emellett persze a gyönyörű balatoni táj sem volt utolsó. Kár, hogy a feszített tempó miatt nem nagyon tudtuk kiélvezni a látványt, de végtére nem is azért mentünk.

 

Mi a terved jövő nyárra?

Most a következő projekt egy handbike beszerzése lesz. Azzal már jóval könnyebb és gyorsabb lesz egy Balaton kör.

Üzennél valamit az olvasóknak?

Hmm, legyenek kitartóak bármibe is kezdenek, bármilyen is a helyzetük, és a befektetett munka meg fog térülni!

#test
#sport
#mozgássérült