A nyári melegben előkerülnek a lengébb öltözékek, és ezzel együtt a nőket, fiatal lányokat - akár tizenéveseket - érintő utcai zaklatások is egyre jellemzőbbek. Ez lehet egy hangos füttyszó, vagy kéretlen, megalázó megjegyzés, félelmet keltő közeledés.
- Fontos tisztában lenni azzal, hogy a bántalmazás nem csupán a fizikai erőszakot jelenti, hanem a lelki bántalmazást is, amelyet sok nő és fiatal lány él át a mindennapok során - hívja fel a figyelmet friss közleményében az AVON.
Bántalmazásnak számít az utcai zaklatás is, ami nyáron, a lengébb öltözet miatt gyakrabban érintheti az egészen fiatal lányokat is: közterületeken, fesztiválokon, egyéb programokon - bárhol, bármikor.
Az AVON évek óta kiemelten fontos ügyként kezeli a nők elleni erőszakkal szemben való fellépést, aktuálisan pedig felhívja a figyelmet arra, hogy ne hunyjunk szemet az utcai zaklatás felett se, és ha szemtanúvá válunk, igyekezzünk segíteni az áldozatnak.
- Statisztikai adatok alapján az Európai Unió területén a 15 éves kor feletti nők harmada vált már fizikai vagy szexuális erőszak elszenvedőjévé élete során. A lelki bántalmazás és utcai zaklatás pedig már-már mindennapos - ezek is félelmet és szégyenérzetet keltenek az áldozatban, mégis könnyebben szemet huny felettük társadalmunk, vagy egyszerűen csak ártatlan bóknak minősíti - hangsúlyozza a közlemény. Felhívja a figyelmet arra, hogy az ilyen esetek is súlyos lelki megpróbáltatást jelentenek az érintett lányok, nők számára, ezért segítségre van szükségük.
- Ha valaki utcai zaklatás szemtanújává válik, hívja a 112-es segélyhívó számot. Ezzel együtt jó, ha megpróbálja kizökkenteni a zaklatót - javasolja a közlemény. - Tegyünk úgy, mintha ismernénk az áldozatot, köszönjük rá, esetleg lépjünk hozzá közelebb és kezdeményezzünk beszélgetést. Így megzavarhatjuk az elkövetőt, illetve létszámfölénybe is kerülhetünk vele szemben. Jó megoldás az is, ha keresünk a közelben még egy kívülállót, és megkérjük, hogy segítsen a zaklató kizökkentésében - sorolja a felhívás. - Fel is szólíthatjuk a bántalmazót, hogy hagyja abba az áldozat zaklatását, illetve kérjünk hangosan segítséget. Célszerű dokumentálni is az estet: készítsünk felvételeket, és hívjuk fel minél több lehetséges szemtanú figyelmét a történésekre. Az esetet követően pedig nagyon fontos az áldozat támogatása: maradjunk vele, beszélgessünk a történtekről, és erősítsük meg abban, hogy ténylegesen zaklatás érte, hogy a bántalmazó viselkedése nem elfogadott - tanácsolják.
Ha zaklatás áldozata vagy, beszélgess az érzéseidről az Ifjúsági Lelki Elsősegély képzett önkéntesével az ingyen hívható 137 00 telefonszámon bármely hétköznap 17-21 óra között!
Wald Kata, újságíró
Forrás:
AVON Sajtóközlemény, 2024.
Szervezetünk hírei
Október 10-én, a Lelki Egészség Világnapján konferenciát szervez Pécsett a Lélektér Ifjúságsegítő Alapítvány.
>>Fotópályázatot hirdetünk 14-100 éves kor közöttieknek, 2024. október 31-ig várjuk a pályázatokat!
>>Bóna Adrien gyermek és ifjúsági szakpszichológus előadása a Lélektér estek 2024 szeptemberi alkalmán.
>>