A pécsi Lélektér Ifjúságsegítő Alapítvány minden hónap második hétfőjén rendezvénysorozatot tart Lélektér estek címmel szeptembertől májusig. Az Alapítvány küldetésével összhangban célunk, hogy a fiatalok lelki egészségét érintő témákban színvonalas, hiteles előadásokat tartsunk. A megvalósult Lélektér esekről készült felvételek megtekinthetők youtube csatornánkon.
Sajnos forráshiány miatt kénytelenek vagyunk a résztvevők támogatására hagyatkozni, hogy a terembérletet és az előadó díjazását ki tudjuk fizetni. A fennmaradó összeget (amennyiben keletkezik ilyen), kizárólag az alapítvány közérdekű feladatainak finanszírozására fordítjuk. Igyekszünk a támogatás összegében szabadságot hagyni a résztvevőknek, hogy ki-ki lehetőségeihez mérten alap, emelt vagy éppen mecénás támogatójeggyel segítse a Lélektér estek megvalósulását.
Rendezvényünk bárki számára nyitott, szeretettel várjuk az érdeklődő kamasz és fiatal felnőtt korosztályt, a szülőket, nagyszülőket, pedagógusokat, serdülőkkel foglalkozó szociális és egészségügyi szakembereket, civil szervezetek képviselőit, bárki érdeklődőt!
A következő Lélektér est december 11-én lesz a Civil Közösségek Házában, bárki érdeklődőt szeretettel várunk!
2023. november: Dr. Putz Ádám: Téged akarlak! De miért is? A fizikai vonzerő és a párválasztás lélektana
2023. október: Dr. Koltai Mária: A szerelem évszakai - Kapcsolati krízisek és megoldásuk
2023. május: Bóna Adrien: Enni vagy nem enni: Ez itt a kérdés! Evészavarok gyermek- és serdülőkorban
2023. április: Bakuretz Bonnie: Kamaszkori dilemmák sporttal átitatva
2023. március: Juhász Szabolcs: Függők között felnőni
2023. január: Csirke Viktória: Közösségi média, influenszerek - és ahogy megkeserítik az életed
2022. december: Dr. Káplár Mátyás: Van zsákodban minden jó! Hogyan növekedhetünk a kihívások idején?
2022. november: Dr. Mucsi Georgina: Gyász és veszteségfeldolgozás gyerekkortól
2022. október: Kovács Anita Kitti: Mi az a sajátos nevelési igény? Avagy gyermekek a bűvös kód mögött
2020. március: Kormos Balázs János: Normálisak vagyunk? Deviancia és megbélyegzés
2020. február: L. Ritók Nóra pedagógus, esélyegyenlőségi szakember: Gyerekek életesélyei a szegregátumokban
2020. január: Dr. Szemelyácz János pszichiáter: A kamaszokat érintő addiktív jelenségek
2019. december: Dr. Koltai Mária pszichiáter: Mit kezdjünk az őseinkkel? - Szülők, gyermekek, ősök
2019. november: Zala Márton szexuálpszichológus: Tévútra tévedt szexualitás - A pedofíliáról és az áldozatokról
2019. október: Dr. Bognár Adrienn szociológus: Kortárs szocializáció, kortárs hatás serdülőkorban
2019. szeptember: Flach Richárd pszichológus: Önsértés és öngyilkosság megelőzése serdülőkorban
Szervezetünk hírei
December 16-án művészetterápiás workshop lesz Pécsett a szeretet témájával kapcsolatban.
>>Novemberi Lélektér estünk előadója Dr. Putz Ádám pszichológus, egyetemi adjunktus volt, aki a párválasztásról, szépségideálról, fizikai vonzalomról beszélt.
>>Az októberi Lélektér esten Dr. Koltai Mária pszichiáter, kiképző terapeuta tartott előadást A szerelem évszakai címmel.
>>