Az új év egy érdekes időszak, hiszen sokan az új év eljövetelével úgy gondolják, hogy az új és jobb önmaguk is elérkezik. Teljesen természetes és igazából érthető is, hiszen az egész ünnep arról szól, hogy hátra hagyjuk a régit és üdvözöljük az újat. Ráadásul az emberi létnek fontos szerepe a fejlődés. Vágyunk arra, hogy jobbak legyünk, és ha ezt a vágyat összekötjük az új év ünnepével, akkor meg is születnek az új évi fogadalmak. Gyakori fogadalom a káros szenvedélyek elhagyása, pl. letenni a cigit; de ugyanilyen népszerű az a fogadalom, hogy „jövőre lefogyok”. Sajnos ezeknek a fogadalmaknak a nagy részével az a gond, hogy még a januárt sem élik túl. Még február előtt elpattan egy cigi vagy lecsúszik egy fél torta, és a kondibérletből sem lesz kiváltva a februári. Sokan ilyenkor már felveszik a kárörvendő mosolyukat és előszeretettel mutogatnak azokra, akik „elbukták” az új évi fogadalmukat. Viszont, ha tettél új évi fogadalmat, vagy csak benned van a vágy, hogy az új évben önmagadnak egy jobb verziója legyél, akkor már jó irányba haladsz, csak szükséged van még néhány dologra. Ezek közül talán a legfontosabb, egy erős válasz arra, hogy miért? Miért fogadtad meg azt a dolgot? Ha azt fogadtad meg, hogy leszoksz a dohányzásról, akkor miért akarsz leszokni? Ha le szeretnél fogyni, miért akarsz lefogyni? Egyetlen jó válasz van rá: az őszinte. Ezzel nem csak jobban megismered magad, de nagyon gyorsan rátalálsz azokra a fogadalmakra, melyeket nem is te akarsz megcsinálni, hanem a környezeted vagy mások próbálják a nyakadba varrni. Érdemes rajta elgondolkozni, hogy miért akarják, hogy megtegyél valami, kifejezetten akkor, ha olyan emberektől hallod, akik törődnek veled. Viszont kanyarodjunk vissza ahhoz, ami a felszínen maradt és megvan rá a miérted, mert ezek leszenek a céljaid. Nem lehet cél, hogy abba hagyd a dohányzást, hiszen az a módszered lesz ahhoz, hogy elérd a tényleges célod a „miérted”: mert nem akarsz kifulladni amikor felsétálsz a negyedikre; mert egészségesebb akarsz lenni; mert nem akarod, hogy egy fehér nikotin rúd befolyásolja az életed. Mihelyst megvannak a „miértjeid” minden kicsit tisztább lesz. Könnyebben lesz megtalálni az utat a céljaid felé, könnyebb lesz belekezdeni és kicsivel könnyebb lesz átvészelni a nehéz időket is. Ha pedig nem találod meg elsőre a miérteket, akkor sem kell megijedni, hiszen az önismeret egy lassú folyamat, néha nehézkes és fájdalmas is, de mindenképp megéri a végeredmény.
Szabó Árpád
Szervezetünk hírei
Október 10-én, a Lelki Egészség Világnapján konferenciát szervez Pécsett a Lélektér Ifjúságsegítő Alapítvány.
>>Fotópályázatot hirdetünk 14-100 éves kor közöttieknek, 2024. október 31-ig várjuk a pályázatokat!
>>Bóna Adrien gyermek és ifjúsági szakpszichológus előadása a Lélektér estek 2024 szeptemberi alkalmán.
>>