Relaxáció Jedi-szinten

Sokunk számára ismert a Star Wars világa, az annak galaxisában élő Jedikkel együtt, akik sztoikus nyugalommal, félelmet nem ismerve őrzik a békét, meggyőző tárgyalófelekként, avagy, ha úgy kívánja, egyszemélyes hadseregként. Méltán tekintenek csodálattal ezen „harcos-szerzetesekre”, akik szigorú képzést és egyszerű életmódot vállalva kívánják megismerni az „Erőt” és azon keresztül önmagukat.

Jó hír, hogy számunkra is elérhető ezen „Erő”, mint a saját belső békénk és nyugalmunk, méghozzá a szerzetesi köpeny (és az azzal járó megvonások) felvétele nélkül is. Oly természetfeletti képességeket, mint tárgyak lebegtetése, és fénykard használata nem kínál ugyan, azonban oly kivételeseket, mint a minket ért stressz kordában tartása, történéseink pozitívumainak felismerése, és immunrendszerünk betegségeket kivédő fejlesztése, annál inkább.

Mindezen képesség a relaxáció, mint feszültségcsökkentő módszer rendszeres gyakorlásával sajátítható el. A feszültség – ismertebb nevén stressz – a minket ért vélt vagy valós veszély hatására alakul ki bennünk, és számos testi tünettel együtt járhat, úgymint remegés, feszült izmok, izzadás, szapora légzés, hosszútávon pedig súlyosabb lelki zavarokat is előidézhet, akár depressziót, szorongást is. Ezen kellemetlenségek megelőzésére, avagy mérséklésére több módszer is szerepel a Jedik, illetve az evilági emberek eszköztárában is.

 

Testi relaxációs technikák

 

  •  
  • Mélylégzés: A légzésünkre való összpontosítás az egyik legkönnyebben alkalmazható nyugtató. A Jediket is – akárcsak minket is – érhetnek olyan külső behatások, avagy belső gondolatok, melyek kizökkentenek a megszokott kerékvágásból, fokozva az idegesség érzését. Ilyenkor érdemes (akár csukott szemmel) egy négy másodperces nagy levegőt venni orron keresztül, szintén négy másodpercig bent tartani azt, majd enyhén összeszorított ajkakkal kiengedni azt hat másodpercen keresztül. Mindez legalább két percig végezve jó eséllyel juttat vissza nyugodt lelkiállapotunkba, hiszen a mély lélegzetvételekkel testünk több oxigénhez jut, így lassítva szívverésünket és csökkentve vérnyomásunkat.
  • Progresszív izomrelaxáció: Feszült állapotban izmaink hajlamosak merev tartást felvenni, ezzel segítve a stresszre való jobb reagálást. Ez ugyan egy épp harcoló Jedinek jól is jöhet, egy mindennapi helyzetet átélő embernek annyira már nem. A feszült izmok felismerése, azok tudatos megfeszítése, majd elengedése a mi kezünkbe adja testünk irányítását. Ehhez nem kell más, mint ülő vagy fekvő pozícióban (akár csukott szemmel) megfigyelni izmaink merevségét, adott sorrendben (lábfej, lábszár, medence, has, mellkas, hát, kar, kéz, nyak, arc) egyesével szorosan megfeszíteni izmainkat 5-10 másodpercig, majd felengedni azokat. Ezen izmonkénti feszítés-lazítás ciklusok napi gyakorlása a testünkkel kapcsolatos éberséget segíti elő, ezzel is csökkentve a feszültséget.

 

Mentális relaxációs technikák

 

  •  
  • Meditáció: A Jedik legismertebb gyakorlatának mondható a meditáció, melynek fajtái közül a Mindfulness-technika kerül előtérbe, melynek során az érzéseinkre és érzelmeinkre fordítunk tudatos figyelmet, anélkül, hogy ítélkeznénk fölöttük. A gyakorlat során megfigyelt saját testi érzetek, lelki érzelmek és külső ingerek mind közelebb juttatnak az „Erőhöz”, azaz a belső békénkhez, melyben nem a múlton rágódunk, vagy a jövőn aggódunk, hanem a jelen pillanatra koncentrálunk. Nyugodt környezetben, törökülésben vagy széken ülve, egyenes háttal és csukott szemmel érdemes kezdeni, a figyelmet a légzésre összpontosítsuk, annak mozgására. Ha gondolataink elkalandoznak (melyek biztos elfognak), azt tudomásul vesszük, majd visszatérünk a légzésünk megfigyelésére. Napi legalább 5 perc meditáció idővel megtanít az „itt és most”-ra koncentrálni, jelentős löketet adva ezzel a nyugalmunknak.
  • Vizualizáció: Az elménk erejét felhasználva is megtapasztalhatjuk a nyugalmat. Fantáziánkkal magunk elé képzelhetünk olyan helyeket, dolgokat, akár személyeket is, amelyek jelenléte nyugtató hatással van ránk. Ehhez nincs más dolgunk, mint 5-10 percen keresztül kényelmesen ülve vagy fekve, csukott szemmel elképzelünk egy számunkra nyugtató dolgot – pl. a kedvenc éttermünket – és gondolatban részletezzük ezt a képet. Elképzeljük a látványt, hangokat, illatokat, ízeket és a velük járó érzelmeket is. Ezen részletes képzeleti képünk, avagy folyamatunk pozitív érzéseket kelt bennünk, továbbá az agyunkat is „becsapjuk” vele, mely a képzeletre reagálva kelthet testi érzeteket, mint pl. éhség vagy melegség.

Természetesen az imént felsoroltak csak töredékei a relaxációs technikák univerzumának, és igazi erejük kibontakoztatásának kulcsa a rendszeres gyakorlás. Használatuk nincs életkorhoz kötve, hiszen a mind a fiatal padawanok, mind az idős mesterek fejlesztik velük képességeiket és élvezik előnyüket. Ahogy ők is tanulmányozzák a Jedi archívumot és tanulnak egymástól és mestereiktől, úgy ajánlom a kíváncsi és szorgalmas olvasó figyelmébe az Internet kínálta tudásbázist és a gyakorlott tanítók útmutatásait.

T.A.Z.

Forrás:

  • Cirino, E. (2019, April 03). How to Relax: Tips for chilling out. Healthline. https://www.healthline.com/health/stress/howto-relax
  • Relaxation Techniques. (n.d.) Therapist Aid. https://www.therapistaid.com/therapyguide/relaxation-skills-guide
#stressz
#relaxáció