Alkoholproblémában világelső Magyarország!

A túlzásba vitt alkoholfogyasztás jelentős probléma Magyarországon. Ha a csecsemőkortól az aggastyánokig nézzük a hazánkban élőket, akkor majdnem minden tizedik magyar ember orvosi értelemben alkoholfüggőnek számít. A többség számára az ivás már a középiskolás korosztályban kezdődik. Ennek ellenére kevesen tudják, mi számít túlzásba vitt ivásnak, mik az alkoholizmus kritériumai és az italozás veszélyei.

  • Az átlagos magyar 13 évesen kezd el inni, egy évvel később lesz először részeg.
  • A túlzott alkoholbevitel a fiatalok és a fiatal felnőttek egyik vezető haláloka.
  • Magyarország újra első helyen a problémás országok ragsorában.

 

Fogalmak az alkohol körül

Binge Drinking: férfiak esetén legalább 5, nők esetében legalább 4 alkoholos ital elfogyasztása két óra leforgása alatt. Magyarul rohamivásként is ismert.

Nagyivó: akik a napi és heti ajánlásokat túllépve hosszabb időn keresztül meghaladó mennyiségben fogyaszt alkoholt. Így nagyivónak számít, aki az elmúlt hónapban öt vagy több alkalommal rohamivásban vett részt, vagy akinek az italfogyasztása meghaladja a heti határértéket. A nagyivók nagy részében még nem alakult ki a függőség.

Alkoholfüggőség: alkoholfogyasztásra motiváló testi és pszichés tünetek együttese. A függőség részét képezhetik az elvonási tünetek, melyeknek gyakran szintén egyszerre vannak testi és lelki jelei.     

Egy egység alkohol: az Egyesült Államokban elfogadott megegyezés szerint egy egység alkoholos ital 14 gramm tiszta szeszt tartalmaz. Ennyi található egy pohár (3,5 dl) 5%-os sörben, egy kupica (~4 cl) 40%-os felesben vagy egy kis pohár (1,5 dl) 12%-os borban.

Elfogadott határértékek: férfiak esetében alkalmanként 3 egység, a heti határérték 14 egység alkohol. Nők esetében alkalmanként 2 egység és a heti határérték 7 egység alkohol.

 

Mi az alkoholizmus?

Az alkoholizmus kifejezés hivatalosan már nem szerepel a modern orvosi szóhasználatban.  A problémás ivási szokásokat nehéz megragadni, mert különböző típusú emberek különböző módon lehetnek alkoholbetegek. Például, ha valaki mindennap megiszik egy pohár sört és mellette tökéletesen helytáll az életben, akkor úgy tűnik nincs semmi baja. Viszont, ha az esti söre nélkül már nem tud elaludni, izgatottá és agresszívvé válik, az már más színben tünteti fel a helyzetet. Ha valaki csak heti egy napon iszik, az szintén nem tűnik problémásnak. Viszont, ha ez a valaki heti rendszerességgel egy üveg töményszeszt is elfogyaszt, akkor már súlyos következményeknek teszi ki magát.

 

Alkoholfüggőség

A betegségek nemzetközi osztályozása (BNO) szerint az alkoholfüggőség az alkoholfogyasztás használatának zavara, ami ismételt vagy folytonos alkoholhasználattól alakul ki. A diagnózis felállításához szükséges a függőséget meghatározó három jellemzőből kettőnek a jelenléte 12 hónapon keresztül, vagy abban az esetben, ha egy hónapon át tartó folyamatos alkoholfogyasztás merül fel. Ezek:

  1. Az alkoholfogyasztás feletti irányítás elvesztése, ami érintheti az ivás idejét vagy mennyiségét és kísérheti az alkohol utáni vágyakozás érzése.
  2. Az alkoholfogyasztás annyira fontossá válik, hogy az más napi tevékenységek, mint munka vagy szabadidős elfoglaltságok kárára megy. Az érintettek élete az alkoholfogyasztás köré szerveződik.
  3. Alkohol okozta élettani változások megjelenése. Ilyen a megnőtt tolerancia (egyre több italt kell fogyasztani azonos hatás eléréséhez), a megvonási tünetek és a megvonási tünetek enyhítése miatti ismételt alkohol, vagy alkoholhoz hasonló hatású szer fogyasztása.    

Az angol nyelvű szakirodalomban az alkoholhasználati zavar vált elfogadottá. Ez egy tágabb diagnosztikus kategória, amibe a BNO-nál több italozási minta is belefér. Az alkohollal kapcsolatos problémákat három szempontból szokták megkülönböztetni: 1. Az egy alkalommal elfogyasztott alkohol mennyisége, 2. a hosszútávon fogyasztott alkohol mennyisége és 3. az alkoholfüggőség kialakulása alapján.

WHO: Magyarország világelső az alkoholbetegségben

Magyarországon az alkoholfüggők és az alkoholhasználati zavarral élők a lakosság hányados aránya szempontjából listavezető ország. Magyarországon az utóbbi években megugrott a nagyivók száma. Például a fiatal felnőttek (18-34 évesek) és a felsőfokú végzettséggel rendelkezők között a nagyivók aránya 2009 óta a kétszeresére nőtt. A WHO jelentése szerint hozzávetőleg minden ötödik magyar (21,2%) alkoholhasználati zavarral és minden tizedik magyar (9,4%) alkoholfüggőségben él.

Kiemelt kockázatban a férfiak

Az alkoholfogyasztás főleg a férfiakat veszélyezteti. Körükben az alkoholhasználati zavar és az alkoholfüggőség ötször gyakrabban alakul ki, mint nőkben. A 15 évesnél idősebbek között a férfiak 36,9% és a nők 7,2% él alkoholhasználati zavarral. Ugyanebben a csoportban a férfiak 16,5% és a nők 3,2% számít alkoholfüggőnek. Jelenleg 10-ből hat magyar férfi fogyaszt legalább két korsó sört napi rendszerességgel, ami alapján már nagyivónak számít.

Tinédzserkori ivás Magyarországon

Az átlagos magyar valamivel 13 éves kora után fogyaszt először alkoholt és hozzávetőlegesen egy évvel később issza magát először részegre. Ez azért is probléma, mert összehasonlítva azokkal, akik felnőttként kezdenek inni, a 15 év alatti rendszeres alkoholfogyasztók között hatszorosára nő a valószínűsége, hogy függők lesznek. A 16 évesnél idősebb 9-10. osztályosok között már majdnem minden negyedik válaszadók (23,3%) nyilatkozta azt, hogy az elmúlt hónapban legalább egyszer részeg volt.

 

Az alkoholfogyasztás hatásai

Az alkohol a központi idegrendszerre ható, pszichoaktív kábítószernek számít. Hatásai tekintetében a különböző kutatások a legveszélyesebb kábítószerek között említik. Az alkohol által okozott közösségi és egyéni kockázat, mint betegség, halál, bűnözés és ezeknek társadalmi vonatkozásai alapján az alkohol a heroinnal van egy súlycsoportban.  

 

 

Rövidtávú hatások

Fogyasztás után az alkohol másodperceken belül eléri az agyat, ahol a bevitt mennyiséggel arányosan hoz létre a hangulatot, a mozgáskordinációt, gondolkodást és tudatot módosító hatásokat. Az alkohol különböző módon hathat ránk, azonban jellemzően a következő változások játszódnak le.

Kis mennyiségben az alkohol szorongásoldó, felszabadító hatású. Ilyenkor könnyebbnek élhetünk meg társas helyzeteket, beszédesebbek és felszabadultabbak lehetünk. Nagyobb mennyiségben általános vidámságot élhetünk meg, miközben elkezd nőni a reakcióidőnk, romlik a mozgáskoordinációnk, romlanak a szellemi képességeink, homályosan láthatunk és szédülhetünk. Hangulatingadozás is előfordulhat, ilyenkor látszólagos előzmény nélkül is különösen érzelmes vagy agresszív hangulatba kerülhet a fogyasztó. Még több alkoholfogyasztás fáradsághoz vezet. Jelentkezhet hányás és emlékezetkiesés is. A rövid idő alatt nagy mennyiségben fogyasztott alkohol, a binge drinking, fontos szervek károsodásához vezethet.

Szélsőséges esetben az alkoholfogyasztás kómához (mély alváshoz hasonló tudatzavar), vagy akár halálhoz is vezethet. A halál oka lehet az alkohol okozta légzésleállás, kihűlés vagy fulladás, amit bódult állapotban az étel vagy hányás félrenyelése okozhat. Ennél gyakoribbak az alkohol okozta balesetek, például ittas vezetés miatt, melyek szintén súlyos, halált is okozó sérülések oka lehet. Továbbá a fokozott impulzivitás és az ítélőerő romlása növeli a kockázatot, hogy az alkohol befolyása alatt valaki bűncselekmény elkövetőjévé vagy áldozatává váljon.

Fiatalok esetén fontos kiemelni, hogy a kockázatkereső viselkedés és a határok feszegetése a serdülőkor természetes velejárója. Ilyenkor alapvetően mindenki kockázatkedvelőbb későbbi, érettebb személyiségénél. Az alkoholfogyasztás egyik következménye, hogy impulzívabbá, ösztönszerűbbé teszi a viselkedést, ami további kockázatok vállalására sarkalhatja az amúgy is vakmerőbb fiatalokat.

Hosszútávú hatások

Az orvosi gyakorlatban az alkoholt fertőtlenítőszerként és sebészeti beavatkozások során idegsejtek elpusztítására is használják. Ezek után nem meglepő, hogy az alkoholfogyasztásnak számos negatív hatása van az emberi szervezetre. A közismert májkárosító hatása mellett, mely visszaállíthatatlan májkárosodáshoz és végső soron májrákhoz vezethet, az alkohol számos betegség okozója lehet, mint például: gyomorfekély, vérszegénység, szívizom betegség, hasnyálmirigygyulladás, cukorbetegség, érelmeszesedés és számos rák kialakulásában is szerepet játszik. Az alkohol fokozza a szájüregi, garat és gégerákot, a nyelőcső, vastag— és végbél és emlőrák előfordulását is.

Mindezek a hosszú távú hatások azért jelentősek, mert a felsorolásban kiemelt több betegség, például az érelmeszesedés, a rák és a cukorbetegség népbetegségnek számít és az életkor előre haladtával egyre fokozódik az előfordulásuk valószínűsége. Tehát, amikor iszunk, akkor olyan folyamatokat gyorsítunk, amelyek részben egyéb behatások, részben a természetes öregedés miatt amúgy is ellenünk hatnak.

Az alkohol hatásai a mentális jóllétre

A túlzott alkoholfogyasztás önmagában is mentális zavarnak számít, de további zavarok oka és következménye is lehet. Például a depresszió négyszeresére, a bipoláris és szorongásos zavarok több mint háromszorosára növelik a valószínűségét, hogy valaki alkoholfüggő legyen. Másfelől a túlzásba vitt alkoholfogyasztás okozhat többek között depressziót, szorongást, ingerlékenységet, pszichotikus epizódot, hallucinációkat, téveszméket és idővel szellemi leépüléshez vezethet.

A fejlődő agy különösen fogékony az alkohol okozta káros hatásoknak. Mivel az agy a húszas éveink közepéig fejlődik, ezért az alkohol 18 éves korhoz kötött árusítása megtévesztő lehet, mert hamis biztonságérzést kelthet a fiatal fogyasztókban, akik az idősebbekhez képest még mindig fogékonyabbak az alkohol okozta memóriaproblémákra és tanulási nehézségekre.

 

Mennyit ihatok?

Legnagyobb kockázatnak a 15 éven aluliak vannak kitéve, az esetükben mindenképpen kerülni kell az alkoholfogyasztást, amit célszerűbb minél későbbi életkorban kezdeni. Ezen felül bizonyos esetekben az alkoholfogyasztás kifejezetten kerülendő, mint várandóság alatt, szoptatás során, különböző betegségekben vagy egyes gyógyszerek szedése során.

Nincs biztonságos minimum, de van irányadó keret

Míg régebben közkeletű bölcsességnek számított, hogy a mérsékelt alkoholfogyasztásnak jótékony hatása van, ezt az újabb kutatások megcáfolták. Bármilyen csekély mennyiségben is iszunk, bármilyen fajtájú és minőségű szeszesitalt, a bennük lévő alkohol növeli a súlyos betegségek kialakulásának a kockázatát. Ebből következik, hogy semennyit sem lehet inni „büntetlenül”. Mindemellett ökölszabályként szolgáló útmutatók segítenek abban, hogy korlátozzuk az alkohol káros hatásait.

Az egységnyi alkoholos ital fogalma országonként változik. Az Egyesült Államokban elfogadott megegyezés szerint egy egység alkoholos ital 14 gramm tiszta alkoholt tartalmaz. Ennyi található egy pohár (3,5 dl) 5%-os sörben, egy kupica (~4 cl) 40%-os felesben vagy egy pohár (1,5 dl) 12%-os borban. A férfiak és a nők eltérő sebességgel dolgozzák fel az alkoholt, ezért a nőkre alacsonyabb határértékek vonatkoznak. Az érvényben lévő "ajánlások" szerint egy alkalommal ne igyunk több mint 4 egységnyi, nőként 3 egységnyi alkoholt. Egy héten férfiként legfeljebb 14, nőként 7 egység alkoholt fogyaszthatunk.

Az "ajánlás" felnőttekre vonatkozik, és nem veszi figyelembe sem az egyéni érzékenységet, sem a meglévő hajlamainkat.

Összességében elmondható, ha valaki a határértéken belül marad, még akkor sincs feltétlenül biztonságban. Ha valaki átlépi a határértékeket, még nem feltétlenül számít függőnek, de már kiemelten veszélyezteti magát.

 

Hogyan tudhatom meg, ha problémám van az ivással?

Az alkohol okozta problémák sokszor nem egyértelműek. A WHO alkohol audit kérdőíve segít felismerni a kockázatos és káros alkoholfogyasztást. A kérdőív pár perc alatt kitölthető, például az INDIT addiktológiai szolgálat oldalán. Az egyik legrövidebb alkoholszűrő kérdőív a négy kérdéses CAGE teszt, ami egy perc alatt kitölthető.   

Mit tehetünk?

Az alkohol okozta problémák megoldásában orvosi és pszichológiai segítséget is igénybe vehetünk. Az egészségügyi szakemberek mellett például az Anonim Alkoholisták ingyenes sorstárssegítő csoportjai jelentenek orvosilag is elismert és hatékony segítséget.

Nincs biztonságos, csak kevésbé kockázatos ivás! A legjobb, főleg fiatal vagy fiatal felnőttek esetében, ha nem iszunk alkoholt.

Ha már iszunk, érdemes kerülni a tömény, 25% feletti italokat és a dohányzást, mert ezek a tényezők fokozzák a tumorok kialakulásának az esélyét. A gyomorirritációt csökkenthetjük, ha nem fogyasztunk üres gyomorra alkoholt. Érdemes minél kevesebb alkoholt minél hosszabb idő alatt fogyasztani, ezzel kiszámíthatóbbá tehetjük a hatást. Az alkoholfogyasztás során illetve a lefekvés előtti bőséges folyadékfogyasztás segíthet elkerülni a másnaposság tüneteit. Kerüljük a balesetveszélyes helyzeteket. Alkoholfogyasztás után semmiképpen ne vezessünk, ne üljünk ittas sofőr autójába. Az autóvezetés bármilyen mennyiségű alkohol fogyasztás esetében tilos Magyarországon.

Az alkoholfogyasztás fiatalok közötti népszerűsége azt mutatja, hogy a felnőtt lakosságot nem csak sújtja az alkoholizmus, de ami talán még rosszabb is, hogy a túlzott alkoholfogyasztást elfogadhatónak tartja. Elvégre fiatalkorúak csak felnőttek révén juthatnak alkoholhoz. Végső soron a közgondolkodás megváltozása által hozhatók létre a fiatalok számára is biztonságosabb közösségek.

 

A hazai statisztikák félrevezetők lehetnek

A témában való tájékozódás során érdemes a forrásokra is figyelni, mert azok megtévesztők lehetnek, ezzel hamis biztonságérzetet adhatnak.  

A Központi Statisztikai Hivatal által az alkoholizmusról közölt újabb adatok lényegesen kedvezőbbek a nemzetközi WHO által közölteknél. A jelentős különbség oka, hogy a KSH a nemzetközi definíciókat használja a problémás ivás kategóriáinak a meghatározására, de a standard ital definíciójánál a nemzetközi gyakorlatban elterjedt 10 gramm körüli érték helyett 20 gramm tömegű tiszta szeszt tekint egy egység alkoholnak. Magyarországon a nemzetközi ajánlást átvettük, de az ital definícióját jelentősen fellazítottuk. Mindennek eredményeként a statisztikából úgy tűnik, sokkal kevesebb magyart veszélyeztet az alkoholfogyasztás, mint valójában. Ez súlyosan félrevezetheti a közvéleményt, beleértve azokat az embereket, akiknek az egészsége múlik a tények ismeretén.

Ez a cikk az ismeretterjesztés igényével készült, az itt foglaltak nem minősülnek orvosi tanácsnak.

Békési Áron orvostanhallgató

 

Források

Attila K. (2020, November 27). Kevesebbet cigiznek, később kezdenek inni, de többet drogoznak a magyar tinik, mint régebben. 24.hu. Hozzáférve: March 28, 2023, https://24.hu/belfold/2020/11/27/fiatal-tinedzser-drog-alkohol-dohanyzas-espad/

Centers for Disease Control and Prevention (CDC) (n.d.). Facts about moderate drinking. Hozzáférve: March 28, 2023, https://www.cdc.gov/alcohol/fact-sheets/moderate-drinking.htm

Centers for Disease Control and Prevention. (n.d.). Alcohol and Cancer. Cancer. Hozzáférve: March 28, 2023, https://www.cdc.gov/cancer/alcohol/index.htm

Esser, M. B., Leung, G., Sherk, A., Bohm, M. K., Liu, Y., Lu, H., & Naimi, T. S. (2022). Estimated Deaths Attributable to Excessive Alcohol Use Among US Adults Aged 20 to 64 Years, 2015 to 2019. JAMA Network Open, 5(11), e2239485. https://doi.org/10.1001/jamanetworkopen.2022.39485

Government of Western Australia Department of Health. (n.d.). Alcohol and the developing brain. Hozzáférve: March 28, 2023, https://www.healthywa.wa.gov.au/Articles/F_I/Information-for-parents-alcohol-and-the-developing-brain

Henken, W. (2022, October 26). Is Alcohol A Drug? - Alcohol Rehab Guide. Alcohol Rehab Guide. Hozzáférve: March 28, 2023, https://www.alcoholrehabguide.org/alcohol/is-alcohol-a-drug/

hvg.hu (2021, December 8). Tíz év alatt a duplájára nőtt Magyarországon a nagyivók aránya. hvg.hu. Hozzáférve: March 28, 2023, https://hvg.hu/elet/20211208_Alkoholfogyasztasi_mutatokban_evtizedek_ota_hozzuk_a_vilagszinvonalat

Központi Statisztikai Hivatal. (n.d.-a). 1.15. Alkoholfogyasztás. Fenntartható Fejlődés Indikátorai. Hozzáférve: March 28, 2023, from https://www.ksh.hu/ffi/1-15.html

 Központi Statisztikai Hivatal. (n.d.-b). Alkoholfogyasztás, 2019. Alkoholfogyasztás, 2019. Hozzáférve: March 28, 2023, https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/elef/alkoholfogyasztas_2019/index.html

McLean Hospital (2021, July 30). How Drinking Affects the Teenage Brain. Just How Does Drinking Affect the Teenage Brain? What Every Parent Should Know About Adolescents and Alcohol. Hozzáférve: March 28, 2023, https://www.mcleanhospital.org/essential/what-you-need-know-about-alcohol-and-developing-teenage-brain

Our World in Data (n.d.) Mental health as a risk factor for alcohol dependency or abuse. Hozzáférve: March 28, 2023, https://ourworldindata.org/grapher/mental-health-as-risk-for-alcohol-dependency

Saunders, J. B., Degenhardt, L., Reed, G. M., & Poznyak, V. (2019). Alcohol Use Disorders in ICD‐11: Past, Present, and Future. Alcoholism: Clinical and Experimental Research, 43(8), 1617–1631. https://doi.org/10.1111/acer.14128

Torborg, L. (2018, February 19). Mayo Clinic Q and A: Is daily drinking problem drinking? Mayo Clinic News Network. Hozzáférve: March 28, 2023, https://newsnetwork.mayoclinic.org/discussion/mayo-clinic-q-and-a-is-daily-drinking-problem-drinking/

Vaski, T. (2022, January 1). Number of Heavy Drinkers in Hungary Doubled Over Last 10 Years. Hungary Today. Hozzáférve: March 28, 2023, from https://hungarytoday.hu/hungary-alcohol-alcoholism-consumption/

World Health Organization (2019). Global Status Report on Alcohol and Health 2018. World Health Organization.

World Health Organization (n.d.). Indicator Metadata Registry Details. THE GLOBAL HEALTH OBSERVATORY Explore a World of Health Data. Hozzáférve: March 28, 2023, https://www.who.int/data/gho/indicator-metadata-registry/imr-details/459

#alkohol
#szorongás
#segítség