Te mit vársz az élettől?

Egy ideig teljesen biztos voltam a válaszomban. Mondanom sem kell, csupa közhely: szerető férj, siker, elismertség, szép, okos gyerekek…

Az utóbbi időben azonban egyáltalán nem olyan az életem, mint amilyennek én pár évvel ezelőtt terveztem. Mégis, talán életemben először érzem azt, hogy boldog vagyok, hiszen szinte mindenki ezt szeretné, nem igaz? Még sosem találkoztam olyan emberrel, akinek a végső célja az életben nem a BOLDOGSÁG elérése lett volna. Úgy gondoljuk a pénz, a karrier, az új autó, a lakás és egyéb más anyagi és nem anyagi javaink, illetve elérendő javaink ennek az állapotnak az előfeltételei, pedig valójában ezek csak pillanatnyi szükségleteink, amiknek kielégítése csillapítja „szomjunkat“, de hosszantartó boldogságot nem hoz. Pedig a boldogság időben állandóan, vagy legalább is elég hosszú időre fenntartott állapot, amelynek nincs meghatározott feltétele. Az a baj velünk, emberekkel, hogy kikötéseket szabunk az eléréséhez, és sokszor észre sem vesszük, hogy egykori álmaink már nem a jelenlegi vágyaink.

 „Ha végre együtt járhatok vele, boldog leszek” - és mégsem, mert kiderül, hogy nem olyan ember, mint amilyennek te tévesen megítélted. Lehetsz szakmailag sikeres, ha érzelmileg egy roncs vagy, megveheted a legújabb autót, de nemsokára lesz annál még újabb modell, és még sorolhatnám. Kétségbeesetten keressük a kulcsot, de fel kell ismernünk, hogy nem mindig az általunk megfelelőnek és szépnek tartott illik bele a zárba. Feltételek szabása, tárgyak istenítése... Ilyenek vagyunk mi emberek.

Ne értsetek félre, céljaink, vágyaink nagyon fontosak és igenis szükségesek, de sosem lettem még boldogabb egy új telefontól, bármennyire is akartam azt. Elégedett voltam, az tény, de a két fogalom nem ugyanazt jelenti. Hiába húzogatom ki a listámból a már elért céljaimat, az a plusz, amitől most boldog vagyok, nem szerepelt a papíron. Azt mondják, a boldogságnak vannak összetevői, de ne felejtsük el, hogy nem mindig a mi receptünkön szereplő hozzávalók ízesítik meg az életünket.

Füleki Boglárka

#boldogság